2017. február 11., szombat

IV. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztivál 2017.


A Csíkszentmiklósi Kolbászfesztivál fentről



Idén már negyedik alkalommal szervezte meg közös erővel a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület, a Csíkszentmiklósi Hentes Csapat, a Csíkszentmiklósi Idősek Klubja, és néhány helyi vállalkozó a már hagyományossá vált Csíkszentmiklósi Kolbászfesztivált. 


Ez alkalommal rengeteg látogatónak örvendhettünk, nagyon sokan tértek be falunkba, és sok új vendég vett részt eseményünkön. 


Természetesen a fesztivál rendezése már hónapokkal ezelőtt kezdetét vette, de a nagy nap 2017. február 11-re esett, amikor egész napos programban vehettek részt az arra látogatók, és minden korosztály megtalálhatta a számára megfelelő elfoglaltságot. 


A szokásos 10 órakor kezdődő megnyitó után disznóvágás vette kezdetét, amelyben megismerkedhettek az érdeklődők két különböző disznóvágási technikával, amelyet a Gyulai Hentesek és a Csíkszentmiklósi Hentesek mutattak be. 





Összesen húsz csapat nevezett be a kolbásztöltő versenyre, mindenki nagy lendülettel állt neki a munkának. A következő csapatok mérték össze erejüket: Faluvégi menyecskék, Kutas, Szépvízi Polgármesteri Hivatal, Újkígyós, Borzsovai Férfikórus, B.M.S., Falusi Husi, Búcs-Felvidék, Motoros Trio + 1, Auto BSS, UNICUM, Szépvízi Ifjúságért Egyesület, Szentmiklósi Nők Klubja, Szentmiklósi Önkéntes Tűzoltók, Vacsárcsi Önkéntes Tűzoltók, Szentmihályi Önkéntes Tűzoltók, Don Poppy, Madéfalva, Ü.S.T.B.E., Madaras. 


Természetesen egész nap kulturális előadások zajlottak a színpadon, volt néptánc, népdaléneklés, színjátszás, többek között fellépett a Borzsovai Citerás Hagyományőrző Csoport, a Taplocai Hagyományőrző Néptánccsoport, Szépvízi Pozdor Hagyományőrző Néptáncsoport, és szokás szerint a helyi Cserebojtos Néptánccsoport is. Népdalokat énekelt nekünk Lakatos Krisztina és Bánfi Emőke Borzsovából. 




Ebéd előtt még sor került különböző vetélkedőkre is, be lehetett nevezni a füstölt kolbász és a füstölt szalonna mesterei címekre, a bátrabbaknak favágó versenyben is alkalmuk volt részt venni, és természetesen a sonka saccolási verseny sem maradt el. A gyerekekről sem feledkeztünk meg, nekik is készültünk játékokkal.

A versenykolbászok mellett lehetőség volt megkóstolni a hurutos pacallevest, amit a Szabadtűzi lovagrend Észak Erdélyi Főkapitánysága készített, ezt 120-an kóstolták meg. A pacalleves mellett a viharsarki pacalpörköltet 140-en kóstolták meg, ezt a Kolbászkirály készítette el, míg az igazán bátraknak a Kárpát-medence legerősebb kolbászát ajánltuk kóstolásra, melyet Hajduk Zoltán készített a kíváncsiaknak. 



Délután négy óra tájban került sor a kolbásztöltő verseny kiértékelőjére, és természetesen a tombolahúzásra is. Nehéz dolga volt a zsűrinek, mert finomabbnál finomabb kolbászok készültek. A kolbásztöltő csapatok közül első helyen végzett a Faluvégi Menyecskék csapata, második helyen a Motoros Trio + 1, míg a dobogó harmadik fokára a Don Poppy csapata léphetett. Emellett díjazásra kerültek a füstölt kolbász, és füstölt szalonna mesterei is.



A füstölt kolbász mestere címet Silye István kapta Ceglédről, míg a füstölt szalonna mestere címet Imre Zsuzsa nyerte Szépvízről. Természetesen neves zsűri értékelte a csapatokat: Dékány Ferenc, Kiss Gábor, Hajduk Zoltán, Brindás János, Benedek Árpád.

 




A favágó versenynek két díjasa lett: a fejszeforgató mester Németi Zsigmond Róbert lett Szentmihályról, míg a láncfűrész kategóriában Szabó Barna zsebelte be a díjat Csíkszentmiklósról.



Végül a nap méltó zárásaként kosaras bálon vehették részt a szervezők, a vendégek, és persze bárki, akinek mulatni támadt kedve. Köszönet a finom vacsoráért a Csíkszentmiklósi Idősek Klubjának, és a jó zenéért pedig Gidro Zsoltnak és zenekarának.


Hálás köszönettel tartozunk mindenkinek, aki támogatta a CsIE-t és a szervezőket, hogy ilyen nagyszerű fesztivált sikerüljön megszervezni. Támogatóink, partnereink nélkül lehetetlen lenne kis csapatunk számára megszervezni egy ilyen rendezvényt, de nem szeretnénk abbahagyni, hiszen azt tapasztaljuk, hogy évről évre többen és többen vesznek részt a kolbászfesztiválon, és számunkra az a legnagyobb öröm, ha minden vendégünk és látogatónk jól érzi magát. Reméljük jövőre is legalább ennyire jól sikerülhet! 


Főtámogatóink: Szépvíz Község Önkormányzata, Szépvízért Egyesület, Henorag SRL, Deka Union, Kassay Fogadó, Csíkszentmiklósi Közbirtokosság, Zoo End Com, Kishavas Panzió.

Támogatóink: Szakács Prodlemn, Supremia, Harviz, Gondűző ABC, Bara Csaba, Kaktusz SRL, Pseudotsuga SRL, Molnár András, Sarki Disco

Partnereink: Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete, Szépvíz Község Önkéntes Tűzoltói, Első Magyar Fehérasztal Lovagrend, Szentmiklósi Nők Klubja, Szabadtűzi lovagrend Észak Erdélyi Főkapitánysága.

Médiapartnereink: Szépvíz Rádió, Csíki Hírlap, Székelyhon, Hargita Népe

Az eseményről készült fotókat összegyűjtöttük a következő albumba: itt.
A Székely TV fotói: itt.
A Székely TV filmje: itt.
A Székelyhon cikke: itt.
A Maszol cikke: itt.
Az Observator cikke: itt.
Az AGERPRES cikke: itt

P.O. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése